Rejtegeted valódi arcodat, vastag bőrpáncél takarja el. Látványától riadt menekülésbe kezdene minden tiszta szív, ezért nem feded soha fel. Önző étvágyad űzi, hajtja tested, eltiporsz mindent, mi utadba áll. Ölsz, ha kell, ha nem, mert ahhoz van kedved. Bátor, ki tébolyult erőddel harcba száll. Könnyben fürdőzöl, vérben mosod arcod. Büszkeséged dicső zászlaja feszül holt prédáid hegységének ormán, kik uralmad alatt sínylődtek, bús rabságban tehetetlenül. Téged retteg erdő, mező, rét és dombság. Neved félve suttogja a hajnali szél. A rémségek könyvébe tetteid beírva. Az idő ráncos ajkaival remegve, sírva terólad beszél. Nem vagy pedig pokolbéli démon, mit nem éget el tűz, s nem fog rajta fegyver. Nem vagy vicsorgó szörnyalak, nem vagy csontot porlasztó óriás. Nem vagy te semmi más… csak ember. (2017.)